2016. augusztus 26., péntek

Ez csak az én véleményem

Nem mondanám, hogy túl liberális vagyok, de azt sem, hogy radikális lennék. Jelenleg azt látom, hogy liberalizmus a totális befogadásról szól, a szélsőjobbos radikalizmus pedig a totális elutasításról.

Számomra mindkét út túlságosan... szélsőséges. Az egyik fél képes a saját hazájával, honfitársaival szembemenni és vérremenő veszekedést folytatni vadidegenek érdekeit védve, a másik esetben viszont teljes ellenállás és ellenségeskedés van az idegenekkel szemben (sőt, még bizonyos saját országbéli emberekkel szemben is.).

Nos, én elfogadó vagyok, de nem szélsőségesen.

Élni, és élni hagyni, amennyire tudom, jobbá tenni a világot, de legfőképpen, nem ártani másoknak, ez az elvem, ez az, ahogy én igyekszem élni, bizony ez az elvárásom másoktól is.

Ennek az elvnek alapján, amikor Béla beszivárgott a lakásomba, és ott szöszölt, nem bántottam. Úgy véltem, elférünk. Csakhogy napról napra jobban otthon érezte magát és birtokba vette, sajátjaként kezelte az otthonomat, és egyszer csak azt vettem észre, hogy már nálam lakik az egész családja, barátai, sőt az üzletfelei is, és elkezdték szétrágni az élelmiszereimet, a ruháimat és a könyveimet is - tehát súlyos kárt okoztak. Mivel az én értékrendembe ez nem fért bele, így Béla és a teljes pereputtya kitiltásra került, de mivel már túlságosan otthon érezték magukat, és úgy gondolták, bármit meg(t)ehetnek, drasztikus megoldást kellett igénybe venni - azóta közvetlenül az egérlyuk mellett ott van az egérfogó is. És nem, nincs lelkiismeretfurdalásom amiatt, mert elegem lett a rombolásból.

Úgy vélem, elég nagy a világ ahhoz, hogy találjanak maguknak máshol otthont és rágcsálnivalót.

Vagy itt van például a kutyám. Szeretem, imádom és ő is imád engem. Azonban, szüksége van a rendre, szabályokra, útmutatásra. Életem párja elkényezteti, mindent megenged neki, és bizony ennek az a következménye, hogy a kutya teljesen palira veszi. Én viszont, következetesen, nap mint nap tudatosítom benne a határokat és a szabályokat, velem teljesen máshogy is viselkedik: tiszteletben is tart, mint gazdát. És nem azért, mert verem, vagy terrorizálom, hanem azért, mert mint kutyának, ilyen nevelésre van szüksége.

Ha vendégségbe megyek, maximálisan figyelembe veszem az ottani szokásokat, rendet, elvárásokat és tisztelettel, udvariasan viselkedek. Mert tudom, hogy én megyek másnak a birtokára, és mert így tanítottak a szüleim. De ugyanígy elvárom ezt azoktól is, akik hozzám jönnek. Ha nem képesek elfogadni az én szabályaimat, akkor ne jöjjenek.

Ugyanígy vagyok az emberekkel is. Nekem aztán teljesen mindegy, hogy kinek milyen a színe, a nemi hovatartozása, a származása. Mindenkihez tisztelettel viszonyulok. Ha velem korrekt és tisztességes, én is az vagyok vele. Ha nem az, akkor én is úgy állok a dolgokhoz.

A városunkban lévő ruhagyűjtő konténerből "valakik" kipakoltak és szétdobálták a ruhákat, amelyek nem kellettek nekik. Ezt megosztottam a közösségi oldalon, és az egyik vérliberális ismerős azonnal  odakommentelte, hogy a migránsok koszolnak mi? Értettem az éles megjegyzést, ám mégsem, hiszen nem minősítettem, hogy ki, vagy milyen származású volt a tettes... egyszerűen, mint embert ítéltem el - mert igenis, elítéltem azt, aki a segítő szándékkal összegyűjtött ruhákat tönkretette, ezzel kárt okozva másoknak. Azoknak is, akik jó szívvel adták, mert azt hitték, segítenek, és azoknak is, akiknek szükségük lenne rá. Számomra ez elfogadhatatlan. Ha segíteni nem tudsz, legalább ne árts.

Kicsiben és nagyban is, kortól, nemtől, színtől, nemi hovatartozástól függetlenül bárkit szívesen látok az otthonomban és így az országomban, a hazámban, aki tisztességes, tisztelettudó és képes EMBER-ként viselkedni. Itt is azt az elvet vallom, amit Béláéknál is. Számomra bizonyos viselkedési forma nem elfogadott, de - és éppen ettől szép a világ - ez a bolygó elég nagy ahhoz, hogy mindenki megtalálja azt a helyet, ahol a saját értékrendjei szerint élhet. Én szeretem azt az életet, amit választottam, a békét és a nyugalmat, és elutasítok mindenféle agressziót. Ha valaki olyan életet él, lelke rajta, éljen úgy, ahogy neki jólesik, de engem hagyjon ki belőle... ahogy jött és belesz.t a világomba, haladjon is tovább...
Nem, én nem tartom oda az arcom másik felét még egy pofonért.

Nincs olyan, hogy fekete vagy fehér. A szürkének pedig nem csak ötven árnyalata van. Mondhatjuk azt is, hogy szélsőséges vagyok. Igen. Szélsőségesen csak a másik lény (növény, állat és ember) tiszteletét tudom csak elfogadni, aki negatív, ártó és romboló szándékú, azt én kirekesztem. Kicsiny életemből is, a személyes otthonomból is, és a hazámban sem látok szívesen ilyen egyedeket. És még egyszer hangsúlyozom, baromira nem érdekel sem a színe, sem a neme, sem a neve, sem a faji, etnikai hovatartozása.

Ebből a bejegyzésből pedig mindenki azt ért, amit akar. Nem vitaindítónak szántam, szimplán ki írtam magamból azt, amit gondolok és érzek.

9 megjegyzés:

  1. Szívemből szóltál, helyettem írtad.Pontosan ez a helyzet.
    De:
    kérdezlek, hányan gondolkodunk így ? Ha kevesen: miért csak kevesen ? Ha sokan: akkor meg miért nem tudjuk az akaratunkat, a NORMÁLIS elképzeléseinket "hatalomra juttatni" ? Miért mindig a szélsőségesek győznek, miért ők uralkodnak, s miért mindig mi maradunk alul ?
    És mit lehetne tenni ez ellen ?
    Szerinted ????
    Mert nekem semmi jó tippem nincs.
    Leírni a gondolatainkat - sajnos - azt hiszem nem elég.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kevesen, ám mégis egyre többen vagyunk...
      És, hogy miért mindig a szélsőségesek? Talán azért, mert ők agresszívak, erőszakosak, mi meg nem vagyunk azok... míg ők ráerőszakolnak dolgokat másokra, mi elfogadunk másokat a véleményükkel együtt...
      És, hogy mit lehetne tenni...? Oh, erre nekem nagyon idealista elméletem van, de az kollektíven nézve csak egy álom marad szerintem...

      Törlés
    2. Én jobb híján írok, mert így tudom kiadni magamból az ilyen irányú feszültséget... de kicsiben építem a saját kis idealista világomat, és abban reménykedem, hogy egyszer fertőző gyógyulássá válik a jóra való törekvés ;)

      Törlés
  2. korrekt kis írás ez, egyetértünk.

    VálaszTörlés
  3. Tudod az is itt a baj, hogy a mindenkori "bélák" sokkal szaporábbak, mint mi vagyunk. Az pedig csak matematika kérdése, hogy ebből ötven-száz év múlva mi lesz - de lehet tudni, hogy akkora számban már nem csak a lisztet fogják megrágcsálni a spájzban. :-P

    Engem az érdekelne, hogy a szükséget szenvedők miért nem azok felé az országok felé teszik meg a lépéseiket, ahol az azonos vallású, azonos rasszú testvéreik élnek, ráadásul hihetetlen bőségben. Két ötletem van: nem kellenek nekik a szép kis dekoratív államaikba zavaró tényezőnek, vagy pedig tényleg Európa a cél.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sokat lehet elmélkedni a kérdésen...

      Törlés
    2. Az én meggyőződésem, hogy igenis Európa és a fehér emberek amúgy meggyengült civilizációja a cél. Akármilyen keserű is ezt belátni, de sajna, ez a helyzet.
      https://www.youtube.com/watch?v=1JLHQCscMVE

      Törlés

Köszönöm hozzászólásodat! Ellenőrzésem után megjelenik az oldalon, addig is kérlek legyél türelemmel! (Előfordulhat, hogy ez hosszabb időt vesz igénybe, hiszen nem ülök örökké a gép előtt!)
További szép napot!

életmód

Ősöktől örökölt szokás nálunk a gyűjtögető életmód. Nagymamám mindent, de mindent elpakolt „jó lesz még valamire” alapon, ugyanígy a sz...